Most már több mint egy hete egy nepáli iskolában tanítok. Állami iskolában. Nepál azonban tele van nem állami, hanem magániskolákkal is. A magániskolák azon kívül hogy pénzbe kerülnek, jobb oktatást adnak, tiszta, modern épületekben vannak. Van itt a közelben egy bentlakásos magániskola az egyik legnevesebb Nepálban. Egy ismerősünk azt mesélte, hogy cserébe olyan benne az élet, mint egy kaszárnyában. Mire onnan kikerülnek a gyerekek, a legtöbbjük már „komoly felnőtt”, elfelejtik, hogy hogyan kell játszani és szórakozni, és lenézik a „gyerekes dolgokat”. Na mi hálistennek nem ilyenbe kerültünk. És ez amúgy is csak egy túlzó eset.A magániskolák közel sem az ördögtől valók, jól felszereltek, jól tanítanak bennük és sokkal több eséllyel indulnak azok akik ott végeznek, így akinek van valamennyi pénze igyekszik ilyenekbe iratni a gyerekeit.
A mi kis állami iskolánk, a „Pathsala Secondary School” lehetőségei sokkal szűkösebbek. 14 tanárunk van nyolc osztályra és a kicsikre. Ebből kilenc hivatalos alkalmazott a másik öt önkéntes, akik remélik, hogyha jó munkát végeznek akkor kapnak állandó munkát. Az iskola népszerű Panautiban, egyrészt ez a legrégebbi iskola a városban, 1936-ban alapították és bár azóta sok minden történt, még mindig neve van. Ennek a névnek segítenek Anilék az SCI és így közvetve mi is. Ez ugyanis egyike azon iskoláknak ahova rendszeresen küldenek önkéntest. A legtöbben Hong Kongból érkeznek, múlt hónapban volt itt 25 önkéntes, akik kifestették az egyik osztálytermet. Nekik köszönhetik a diákok az új egyenruhájukat, amihez Ginny kék kabátja véletlenül teljesen illik. Az, hogy a diákok külföldiektől tanulhatnak vonzerőt ad a helynek és egyre többen akarják ideadni a gyerekeiket. Anil mondta, hogy a magániskolák is próbálnak megszerezni minket, de nem kapnak meg, mert ide jobban kellünk. Ezzel teljes szívemből egyetértek.
Osztálytermek árammal és áram nélkül
Az iskola termei, ha nincs áram akkor nagyon sötétek. Mindenhol van tábla. Nem krétás, hanem alkoholos filces. A tanáriban reggel töltjük meg a kifogyott filctollakat. A tantermek változó méretűek 15-30 gyerek fér el bennük. Van egy számítógépterem, amiben van öt nagyon régi számítógép. Ezeken hetente kétszer van oktatás mert akkor esik egybe az áramszolgáltatás az órákkal. Ez annyira elég, hogy a gyerekek gépelni tanuljanak, egy félévben kb három-négy órájuk van. A tanáriban vannak még eszközeink, papírok, színes ceruza készletek, dobok, hangszórók és mikrofon. Nagyjából ennyi az iskola felszerelése, vagy legalábbis amit ez alatt az egy hét alatt láttunk belőle. A tanárok elsősorban arra panaszkodnak, hogy nagyon kicsi a hely és nagyon régi az épület. Nincs olyan tér amiben mozogni lehetne, úgyhogy mindenki egész nap az osztályterméhez van kötve. A legnagyobb tervük az, hogyha egyszer találnak támogatót rá akkor átköltözzenek egy nagyobb épületbe.
Az iskola és a sorakozó
A reggel sorakozóval kezdődik. Mindenki felsorakozik az utcán, kirakják a hangszórókat és felolvasnak valamit az újságból. Utána rövid torna következik, majd pár diák elkezd dobolni és a többiek bemasíroznak (sokan szó szerint) az iskolába. Elvileg hét darab 45 perces tanóra van, egy darab fél órás szünettel, de ez csak amolyan útmutató. A gyakorlatban három óra szokott lemenni reggel és két óra délután. Csengő, vagy egyéb jelzés nincsen. Van egy beosztás, de a tanárok is sokszor megvárják egymást. Sokszor vannak üres időszakok is, amikor a gyerekek általában a házi feladattal foglalkoznak. És általában ilyenkor tényleg azzal foglalkoznak, mivel otthon iskola után sokszor nincs áram.
Minden nap nagyjából ugyanazok az óráik vannak. Angol, matek, nepáli (nyelv is, mert nem anyanyelv sokaknak), és társadalom történet (a szovjet baráti kapcsolatok nyoma fedezhető fel az elnevezésben, valójában nepáli történelem és hindu szokások). Külön természettudományokat nem tanulnak az majd csak a felsőbb iskolákban jön. A matematika oktatás az amit értettem és az erősnek tűnik. Nyolcadik osztályosok másodfokú egyenleteket oldanak meg és bonyolult törteket egyszerűsítenek. Én emlékeim szerint kilencedikben tanultam ugyanezeket a dolgokat, de még tizedikben is aktívan ezzel foglalkoztunk. A kitörési lehetőséget itt is az erős matematika oktatásban látják, de le vannak maradva a magániskolákhoz képest, úgyhogy ez (már persze aki eljut odáig) általában egy management egyetemre elég. Mivel Nepálban kevés nagy cég fektet be ezért sok esetben ez is csak egy zsákutca a munkanélküliségbe.
Az iskola vasárnaptól péntekig tart. A péntek csak fél nap és a kormány extra tevékenységre kötelezi az iskoláit, vagyis valami speciális dolgot kell csinálni aznap. Most pénteken például kvíz napot tartottak, az egyik osztály csinált vetélkedőt a többieknek, amolyan „Legyen Ön is milliomos!” stílusú kérdésekkel. A heti hat napos munkahét lehet, hogy elsőre soknak tűnik de a vallás miatt több mint 50 szent nap (holy day) jut egy évre, vagyis a munkaszüneti napok gyakorlatilag szét vannak osztva, így az egész ország nagyjából annyit dolgozik összesen, mint mi az 5 napos munkahetünkkel.
A nap a tanáriban indul. Az igazgató néha beszélget velünk egy keveset. Beírta a nevünket a jelenléti ívbe úgyhogy örök nyomot hagyunk egy fiók mélyén porosodó aktában, amit unokáink is megcsodálhatnak, ha egyszer erre járnak. Állandó angolul beszélő kapcsolatunk Rajan, aki matematika tanár és internet café tulajdonos. Többször hívott meg teára és mesélt az iskoláról. Bevett válasza a „Hogy vagy?” kérdésre, a „Nem rosszul!”. Nagyon nagyvonalú velünk, nála tudtam internetezni és fénymásolni. A boltja cseles helyen van, mert két elektromos zóna határán bérli, így aztán, ha bármelyikben van áram, akkor működnek a gépei.
A tanári
A tanári szoba közepén hatalmas asztal van, körülötte székek. Mindenki ott szokott összegyűlni reggel, és ott dől el, hogy melyik osztályt kapjuk meg elsőre. Az adott osztály jelenléti naplóját a kezünkbe nyomják és már megyünk is föl. A gyerekek hangosan kiabálják a nevünket, mondják, hogy ide-ide! A kicsik még mindig reménykednek benne, hogy van nálunk csokoládé.
Egyszer Ginny hozott amúgy egy doboz csokit a piciknek, nahát akár bekenhette volna magát húsléval és vad kutyák közé is ugorhatott volna! Először is rosszul csinálta,mert épp vagy 5-en kikéredzkedtek wc-re és akkor kezdte el osztogatni. Nahát azokat a sértődéseket amiket a visszajövő gyerekek produkáltak, amikor megtudták, hogy lemearadtak a csokiról nem vágnám zsebre! Másrészt az egész csapat teljesen szétszedte, és ahelyett, hogy elosztogatta volna az összeset párat megtartott későbre másoknak. Utána azt hazudta a gyerekeknek, hogy nincs több, amit ők, nagyon helyesen nem hittek el! Azt hiszem nevezzük ezt rossz pedagógiai gyakorlatnak. Mindenestre úgy tűnik Ginny is tanult belőle.
Szóval amikor belépünk az osztályterembe, akkor valakit megkérünk, hogy menjen végig a jelenléti íven. A nepáli év amiben vagyunk 2071. A hónapok hold hónapok és pont most február 14 körül lett vége Magh havának. Szóval sejthetitek, hogy miért van szükségünk segítségre a jelenlétihez. A gyerekek egyébként eddig kifogástalanul csinálták, nem próbálnak trükközni, nem akarnak „rosszak” lenni a szórakozás kedvéért. Egyszer a piciknek nyomtattam kiszínezős lapokat, és néhány összeveszésen kívül a színekkel sem lett semmi baj, a ceruzák mind hibátlanul visszakerültek. Azt is mindig egy szó nélkül megértik, ha kérnek valamit de nem adom oda, mert mondom, hogy másoknak is kell. Szóval komolyak, de azért közben nagyon lazák is tudnak ám lenni.
Az osztálynapló
Ha van szünetünk akkor az első emeleten (a wc tetején) van egy üldögélős rész, ahol az ovisokkal foglalkoznak. Néha mi is leülünk közéjük és nézzük ahogy írni tanulnak. Ginny hozott egy labdát és lelkesen adogatták körbe! Iszonyű aranyosak, néha megölelgetnek minket. Van egy kislány és egy kisfiú akik mindig mondják, hogy András, András és nevetnek, aztán odajönnek és örülnek nekem! Az egész országban ők az egyetlenek akik helyesen tudják kiejteni a nevem! 🙂 Aztán vannak persze picik akiknek kiütések vannak a kezén, vagy teljesen csimbókos a hajuk. Sokaknak folyik az orra ebben az évszakban és a zseblendő itt felesleges pazarlásként van elkönyvelve. Van egy lány aki félig béna, őt mindig két tanár hozza és viszi haza motorral. Egy nagy műsor amikor az összes osztálytársa nekiveselkedik, hogy együtt levigye a meredek lépcsőn a nap végén! Az iskolának 15:30-kor van vége akkor szépen rendben mindenki együtt távozik és a gyerekek gyalog, néhányan busszal indulnak haza. Számunkra is elérkezik a tea idő!
A kevenc óvodásom, illetve tanárok az első emeleti kiülőn
ez a kislány nagyon helyes ,hogy hívják?