Fent a tetején

Most elnémultam. Eddig csak úgy ömlöttek belőlem a szavak, de immár napok óta csak őrlődök magamban, hogy hogyan írjam le az utunkat fel a magasba. Furcsa, hogy mennyire elmosódik sok minden, de mégis mennyi érzést hagyott bennem. Tudom, hogy amikor az élmény után este még mindig vizesen lefeküdtem a hideg… Tovább

Vihar a láthatáron

Szóval itt ülök a hatodik nap végén 3200 méter magasságban. A helyzet, tovább bonyolódott. Hajnalban hatalmas mennydörgésre keltem és szakadó esőre. Ez önmagában még nem adott volna okot aggodalomra, a hegyi időjárás gyorsan változik. A helyzet kilenc körülre stabilizálódott, de mivel amúgy is rövid napot terveztünk, ezért az időveszteség nem… Tovább

Shiva napja

Nahát véget ért a tábor. Az utolsó este már a pihenés és lazítás jegyében telt. Február 17-e Shiva napja a tavasz megérkeze, az egyik legfontosabb ünnepnap. Nem mellesleg a rituális marihuana fogyasztás napja is, vagyis fél Nepál vigyorog és tüzeket gyújt. Mindenhol tüzek lobbannak fel, az utca közepén a házak… Tovább

Ez már egy igazi tábor

Kezdünk nagyon berendezkedni itt. Tegnap megjött a lány is Hong Kongból. Ő Eugenia, vagyis Ginny. Itt éppen Anil magyaráz neki valamit a templom kertjében. Ma reggel már együtt mentünk vele a suliba, és foglalkoztunk az osztályokkal. A tegnapi éjszakai utunk a reptérre, elég kalandosra sikeredett. Anil egyik ismerőse vitt ki… Tovább

Nepál!

Most csak nagyon gyorsan írok egy pár sort. Tegnap délután megérkeztem Nepálba. Nagyon durva pánikkal indult az egész. Nem volt még meg mindig a kapcsolatom az SCI szervezethez. Reggel még kétségbeesetten írtam egy E-mailt olyan címekre amiket korábban nem próbáltam. De mivel rögtön utána jött a 4 órás repülés tudtam,… Tovább