Kezdünk nagyon berendezkedni itt. Tegnap megjött a lány is Hong Kongból. Ő Eugenia, vagyis Ginny. Itt éppen Anil magyaráz neki valamit a templom kertjében.
Ma reggel már együtt mentünk vele a suliba, és foglalkoztunk az osztályokkal. A tegnapi éjszakai utunk a reptérre, elég kalandosra sikeredett. Anil egyik ismerőse vitt ki minket kocsival. Az éjszakai Nepál teljesen más, mint a nappali. Amikor eltűnik a fény az élet kalandos lesz. Egyrészt sokkal aktívabbak a nappal békésen fekvő kutyák és sokszor nyolcan tizen is összeverősnek és járják az utcákat. Nem szeretnék velük egyedül találkozni. Másrészt az utak bár kiürülnek rengeteg katonai és rendőrségi ellenőrző pont jelenik meg ahol elsősorban a kínából érkező csempész forgalmat igyekeznek megfogni, de egyre aktívabb a közúti rendőrség is. A reptér előtt kb 1 kilométerrel egy ilyen fogott meg minket. A megállítás után parázs hindu nyelvű vita kezdődött, aminek szondába fújás lett a vége, és mint kiderült Anil ismerőse aki vezetett bizony ivott. Nepálban is zéró tolerancia van úgyhogy azonnal bevonták a jogosítványát és elvették a slusszkulcsát is. Mivel Anilnak csak motorra van engedélye, ezért hirtelen egy fogós dilemma közepén találtuk magunkat. Hogyan szabadítsuk ki az autót, szerezzük meg a kínai lányt a reptérről, és juttassuk haza épségben Panautiba? Mázlink volt, mivel ott voltam én a külföldi, aki felvette kétségbeesett tekintetét, ezért a rendőrök kegyesen megengedték, hogy Anil szerezzen valakit aki hazavisz minket, és akkor elengedik az autót. Egy nevető srác pöfögött be motorral és gyors járműcsere után úton voltunk, Anil a motoron a frissen érkezett barátja az autóban. Szerintem a srác nem nagyon szokott autót vezetni, mert parkolni már az eredeti, lekapcsolt sofőrünknek kellett, ugyanis azt nem tudott. 🙂 Amúgy a szerepe ennyi volt, hogy
kiszabadítson minket visszafele az eredeti felállásban mentünk. És mocskosul reménykedtünk hogy addig eltűnnek a rendőrök. Már így is túl későn volt és egy
rendes nepáli nem mozog este 10 után, úgyhogy bíztunk benne, hogy elkezdenek unatkozni. De itt már azért kitört belőlünk az „eztmegúsztuk” nevetés. Ebben a
társadalomban, ahol hangsúlyozottan sokat adnak a tiszteletre azért jó volt látni, hogy a rendőrt hogyan nem veszik komolyan. Még ez is egy eltűnt ló a számomra, de erre még visszatérek majd máskor.
Végül mázlink lett mert Ginny gépe is késett vagy másfél órát, fél 12-kor szállt le. Az ok: a gép minden állomáson és megállóhelyen megállt. Vagyis nem mindenhol, csak épp Burma fővárosában, Dhakaban. Emlékeztek arra az esetre amikor egy kínai bácsi kinyitotta a repülő vészkijáratát mert levegőzni akart? Nohát itt egy hasonló kínai bácsi leszállt a rossz országban a gépről. És mivel egy utas hiányzott, másfél óráig keresték a reptéren, mire tovább indulhattak. Hiába a repülő nem a 7-es busz. Még.
Száz szónak is egy a vége, meg lett Ginny és rendben hazajutottunk. És – dobpergés – már hajnali fél 2-kor sikerült tegnap elaludnom, ami nagy szám. Ez a jetlag (ami nem tudom hogy van magyarul, talán „időzónaszétcsúszottság”) tényleg egy szar dolog. Fekszel fekszel, baromi fáradt vagy, de nem bírsz hajnalig elaludni. Főleg a Nepáli levegő okozta első náthával kombinálva gyilkos fásultságot okoz. Ha keletnek megy az ember legalábbis. Ugyanis akkor korábban kell elaludni. Itt már akkor nagyon későn van amikor nálatok otthon este 7. Tegye fel a kezét, aki gyerekkora óta bármikor lefeküdt este 7-kor aludni egy normál nap után! Én meg aztán otthon is éfélkor alszom el… Azt mondják kb annyi időt kell az átállásra számolni, amíg be áll a belső ritmusod, ahány órát váltottál. Én nagyjából öt órát ugrottam. Azért nem tudom mennyit, mert Nepálban egy 15 perces időzóna tolódás is van, nem kerek órát ugrunk. És évek óta először nincs előttem a wikipédia, hogy ezeket a kérdéseimet megválaszolja egy pillanat alatt. Ez meglepően jó érzés egyébként. 😉 De most már érezhetően kezdek átállni, talán már holnap, de azt hiszem holnapután már biztosan teljesen összhangban leszek az itteni élettel. Remélem ez nem fogja azt jelenteni,
hogy elfogy az időm, hogy tovább írjak nektek. Ma egyébként gyönyörű idő volt napközben időnként 25 fok is lehetett. Ha ez nem lenne, akkor rosszul érezném magam az éjszakai fagytól, de a napfény mindenét át melegíti az embernek. Ragyogok 🙂 Namaste.
Szóval ezen felbuzdulva kirándultunk egy újabb rövidet egy gurunak a hegyére. Egy kis mászás és megérkeztünk egy shiva szentélyhez, ahol hirtelen mellbevágott a rainbow gathering hangulat. Tömény tömjén illat lengett, egy kis marihuana szaggal keveredve. Egy nyitott galéria alatt egy turbános fiatal tanító ült körülötte tanítványok várták, hogy meséljen neki. A környezet tiszta volt az egész Nepált beterítő szemét innen mindenhonnan hiányzott. Rainbow-san szemtelen (passzív-agresszív) angol felirat hirdette, hogy használjuk a szemetest. Nepálban egyébként minden drog használat szigorúan tiltott, de vallási célból, például itt, szabadon használható.
Ezeket az embereket, a tanító szent embert itt saadunak (szádú) hívják. Hogyha európai párhuzamot keresnék akkor azt mondanám, hogy ők a remeték, vagy talán
inkább a régi görög orákulumok megfelelői. Vannak akik üzletet csinálnak belőle és sokan vannak akik tényleg világkizáró komolysággal élik így életüket. Indiában találkozni hasonló, de meztelenül mászkáló szent emberekkel, ők a naaga-k (nágá). És van az ellenpólusuk a dühös agresszív agoribaba (koszos-bácsi) a mumus, a szenesember, a lidérc, aki fekete ruhában jár. Félelmet kelt. Ha kér valamit az emberktől, ők odaadják neki, hogy neátkozza meg őket, vagy felkeresik, hogyha ártani akarnak valakinek. Mindhárom féle varázs ember a természetben él, tudnak az erdőkben a dzsungelekben túlélni és élő varázslókként bejárják ezt az egész most épp kicsit földöntúlinak tűnő indiai szubkontinenst keresztbe kasul.
Hazafele menet láttuk egy temetés előkészületeit. Két folyó folyik össze Panautiban, és az összefolyásuk, a „villa” a legfontosabb vallási hely, itt rakták a máglyát. A hinduk ugyanis elégetik a halottjaikat. Emlékszem gyerekkoromban Delhiben láttam a helyet ahol Mahatma Gandhi holttestét elégették és amit egyéb jelentősége miatt is nagy becsben tartanak az indiaiak.